Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Verseim 21

2014.01.01

Verseim 21

Kép

601-


Legeslegszebb

Áldott vagy az Áldottak közt,
A szív arany fénnyel lángol,
Napcsillagként olvadt arany,
Ereinkben táncol.

Áldott vagy az Áldottak közt,
Suttogják a Vének,
Szemük rejtett tengerén
Csillagút a lélek.

Arany fényű Boldogság
Keblünk mélyén éled,
Velünk repül, velünk örül,
Ki szép Hajnalra ébred.

Szárnyas lélek, örök Idő,
Kapuja a Napnak,
Kinyittatik, táncot jár,
S parancsol a fagynak.

Áldott vagy az Áldottak közt,
Aranyszép a szíved,
Ragyogjon hát mindenen át
Legeslegszebb fényed!

2014. 01.01.
19.58.

 

Ha a szív dalol

Kőbe vésett vonásom csak egy dolog oldja fel,
Ha tudom, hogy tudod, szavainkra ugyan az a szó felel.

Némaságom megoldatik, s élő meséket mondok,
Ring a búzakalász, ringatja a zöld mezőn a magán hordott fodrot.

Tajtékos hullám, ha üti Istennek ostora,
Sem bántja lelkünket, mert egy az eredet, születésünk otthona.

A Jó szó, ha erős és igaz, nem tántorít utunktól,
Kőbe vésett vonásunk felenged, ha szívünkből a szív dalol.

Tajtékos élet, kalászos gondolatok,
Megérik a magvas szó, s pergővé válnak a kiejtett mondatok.

Ha a szív dalol, szavainkra ugyan az a szó felel,
Ugyan az a kéz vigyáz, mi tenyerén hordva bennünket felnevel.

Ring a búzamező, magam is ringatom,
Élő mesék várnak, neked is örömmel dúdolom.

Lámpások gyúlnak, ezernyi csillagfény,
A vonások enyhülnek, hisz szívből él a hit, s vele a remény.

2013-12-29
23.31.

 

Fénysor

Elszakad a sok cérna,
Mi eddig remekül bírta,
Kuszán maga köré hull,
S a felfűzött sok gyöngy egyenként elgurul.

Keresi, kutatja a Rendet, mi őket egységbe tette,
Hogy ismeretlenül magát mágnesként így összeszedte.
Csodálja a Fényt, hogy külön is játszik,
Hogy kacsint a szemeknek, s azon is látszik.

Mélyükre hatol, s világítja által,
S mutatja, hogy lelkük, merre is szárnyal.
Ha eltűnik a vágyott magány, a sok gyöngy újra összeáll,
Örül, hogy ismerheti egyenként, és egyben is önmagát.

A Fény a szívükben jár,
S feloldja a zárványt, mit a sötét fájón belül eltalált.
Az üreget kitölti a cérna,
S önmagát önként belehúzza.

A rendje megint összeáll,
A megértett gyöngysor szorosan helyreáll.
A Rendnek emígyen szeretett Fénysora lesz,
Magáért harcolva előbb széthullt, majd szívéből együtt szelíddé lett.

Ismerni, tudni, összeállni,
Bírni a Rendet, Fénnyé válni…
S a gyöngysor éke lesz a vágynak,
Hogy ki keresi, ajándékba adja a Világnak.

2013-12-28
11.11.


Néma szó

Néma szó, mi golyóként verődik vissza tátongó szívem közepébe,
Vergődik, sorsát várja, miként kelt jó, vagy rossz érzetet.

Néma szó az emlékek ablakán ül, s hajt viruló csillagot, magokat szikrázva.
Álomtó tükre lesz majd megvetett ágya szememben.

Néma szó, csak nekem jelent sokat. Éveknek zajos szövedéke.
Sorsom tervezett, megfont fonala. Szívembe fut, Életet nevel.

Tanítjuk egymást csendesen. Értelme bennem ragyog,
S növeszt új csillagos ágakat, hintámat tovább repítve Otthonom felé.

Néma szó….
Ki Tudja, felismer engemet.

2013-12-27
22.07.


A táplálék

A táplálék a Forrás önnön maga,
Honnan hangzik a Szíveknek hívó Szava.
S ha elaludt kint az összes Fény,
Ott mégis él az utolsó, egyetlen Remény.

Világlik csendesen, rejtőzve él,
Ki ismeri, tudja, maga sem fél.
Bennünk van, bírjuk, oly nagy a tét,
A lapokat kiosztják, pezseg a vér.

Futnánk már, rohannánk, de türelmünk nagy,
A Forrás, mi világlik, reményünk Az!
Szíveknek Szava, pezseg a vér,
A hangom, a hangod egymáshoz ér.

Mennyeket nyit, áttör a Fény,
Megtisztít mindent, örökkön ég!
A táplálék éltet, italt is ad,
Szabadít, megóv, s Boldognak hagy!

2013-12-15
02.03.


A Nap ébredése

Ahogy ébred bennem a Nap, üveg hegyeket látok,
Fölöttük fényükkel intő, s eltűnő csillagokat.
Porukból lettem újjá itt e testben, kovászuk ragyogó tüzet szít.
A magasság illata friss lélegzet, megkönnyült szabadság,
Mint szárnyaim vitorláján az elsuhanó szél.
Ébrednek lassan a hangok, távlatot nyitnak elmémben.
Gondolatom az iránytű, s mágnesként én azon indulok.
Zúgók, bércek, hegyek orma, a világ fölé szállok,
Hófehér paripák, sólymok....csodaszarvast látok.
Rajtuk csillagok, indák, viruló tulipánok.
Meseszép a Nap ébredése, valós varázslat lelkemen,
Beszél a szív tündéres dobbanása, áldott öröklét az életen.

2013.12.11.
07.10.


Gyönyörű a reggel

Gyönyörű a reggel, zsibong az Élet,
Felszállt a köd, a táj is ébred.
Kiterítem szárnyam, a Napot hívom,
Puhaság, s a meleg Téged is óvjon!

Szívednek ablaka igya a Fényt,
Kortyonként ízlelve áradjon szét.
Testednek élet, Lelkednek szép,
Fehér szárnyamon repítlek még…

Gyönyörű a reggel, zsibong az Élet,
Sugaras fényhídon szívünkig érhet.
Szivárvány fakad, az Egeket festi,
Muzsika hangján a Világot éleszti.

Soha nem volt tereket nyit,
Megtölti Jóval, mit belőlünk vitt.
Ez lesz a csoda, vártuk már rég,
Egy lesz a Föld, s vele az Ég.

2013-12-07
08.36.

 

Kitárult Kert

S hogy által verekedem magam a sötét éjjelen,
Mit úgy vetítenek, mint valósat énnekem,
Elém tárul újra az a Kert,
Mit szívem szívéből úgy szeret.

Indás Kapuja tárva-nyitva,
E hely lelkeknek otthona, rejteke, s titka.
A sötéten kívül, hol él a fény,
Mi forrásként táplál, s a fő erény.

Lelkeknek otthona, kitárult Kert,
Lássátok Ti is, hisz itt hevert,
Öröktől fogva, bennetek él,
Szeretet, Fény, s a fő Erény.

2013-11-17
09.41.


Olyan hálóval

Olyan hálóval halásztam eddig,
Mi halat nem fogott,
Csak múltam zavaros vizének
Felgyűlt hordalékát.

Összegyűjtöttem, mit tudtam.
Panaszkodni nem fogok.
Tisztul a folyó,
Lakója immár szivárványos pisztráng.

Vizéből bátran kortyolok.
Nem torzít benne a homály,
Mélye nem kiált.
Feltártam titkait.

Hordalék, háló… múlt vizében kábulat.
Hát elengedem, mit kezem tartott,
Jöjjön a megbékélt, szívvel látó
Zsibongó, s felfrissült
Tisztulat!

2013-11-04
21.46.

 

Kottája, ritmusa...

Nem kell fogadj, ha nem is értesz,
Nem kell szeress, nem kell kérdezz!
Utam a szívem, lüktet a Hang,
Kinyílik, zenél, mint kézben a lant.
Kottája, ritmusa, színe a Fény,
Érintem, lejátszom, hallja az Ég!

Érintem, lejátszom, áradjon szét,
Minden, mi én vagyok, s minden mi Szép!

2013-10-29
12.24.

 

Tündérkert

Tündérkert kapuját felnyitom ismét,
S ösvényén járok,
Kizárom a világ zaját…
Figyelem, mit magamban látok.

Álmodom az álmom, majd magamhoz lépek,
Simítnak érzések, a felnyíló képek.
Tündérkert csendje a megértett szó,
Szívemnek hangja, a hozzám való.

2013-10-23
09.44.


Ocsú a búzától

Sikít egy Test, víziót lát,
Ahogy elemészti a Pokolban önmagát.
Gyorsan nyel egyet, szemét nyitja,
Öleli fájdalmát, bőrét is simítja.
Rémképe réme ránevet,
Fenyíti ujjával, bizony így lehet!

Ki maga magát megveti,
Félelemmel szereti,
Pokol bugyra elnyeli.

Nevet a Test, rémét hagyja,
Magát magának odaadja.
Isten most már így szólítsa!

Elválik az ocsú a búzától,
Valaki szolga lesz,
Valaki Szolgáló.
S kinek mi nemes, aszerint él,
Szívéből szárnyra kap,
Vagy tovább fél.

2013.10.15.
13.18.


Gondolatindák

Gondolatindákat növesztek szívemből,
Átszövik képeimet.
Rajtuk, s rajtam fény ragyog,
Olyan, amilyen én vagyok.

Érzelmes gondolatok a szív kapuján,
Kersztbe-kasul szaladnak.
Úgy, ahogy pulzálva,
Magvukból fakadnak.

Viszik a fényszálak üzenetét.
Fussatok, rohanjatok!
Ébresszétek vele a megálmodott,
Bölcsőjéből születő Holnapot!

2013-10-13
09.21.

 

Múzsa csókja

Kezem nézem, ahogy alkot,
Megérinti az üres anyagot.
Finomodtak mozgásai.
Az időt ujjai közt fonja.
Csendes, elmélyült lassúsággal.
Szerető melegsége áramlik, lüktet.
Életre keltve szívemből ébredt álmát.
Múzsa csókja, tánc az anyagon,
Kegyelem ideje, hogy enyém az alkalom.
Egy kecses mozdulat és örül a fény,
Hogy emígyen él tovább kezem közt a remény.
Mert fogom, érintem szívem szép álmát,
S beleadom az anyagba, éltetve vágyát.
Hogy lehessen ő is, s benne a fény,
Teremtett valóság, született remény.
Finom lassúság, múzsa csókja,
Az alkotó öröme, világ a jóra.

2013-10-06
08.33.


Szemeimben olvasnátok

Szemeimben olvasnátok,
Mint úri mulatság,
S élnétek belőle, használnátok.
Ha megtalálnátok Otthonom…

De Csillagfény óvja kapuját,
S által nem ereszt mindenkit!
Így csak magatokat látjátok,
Jeleitek néma visszavetülését.

Miért bennem kerestek, kutakodtok?
Nektek is van Otthonotok!
Bűn, erény… sajátjaimnak kulcsa én vagyok,
Másnak mást amúgy sem mondhatok!

Kevés ki ért,
Ki szívéből Igaz bebocsájtást remél.
Neki bátran mondhatom:
Jöjj!

Szemem kapuja nyitva,
A Csillagfény rád vetül.
Sétálj bennem növő, tarka réteken,
S neked a Szépet hagyom Örökül!

Bejárók kéretlenül…
Kopogni tudni kell!
Szentélyem enyém!
S kivel osztom? Ki szívében gazdag, mégis szerény.

Akaratos, tudatlan, mágián növő némberek!
Álomból ébredek…
Jeleitek ismerem.
Kérem, óvjon engem Fenséges Istenem!

2013-10-05
16.00.


Tulipántos

Tehetségem a Szabadság, mi lelkemben lassanként szárnyra kélt,
Álmomban, s ébren millió tündérszép mesét elmesélt.

Ezen növekve fel a kislány, ki egykoron voltam,
Tulipántos ablakomban a Napot titokban hordtam.

Meséli lelkem most is a sok mesét,
Az asszonynak ki vagyok, egy időtlen regét.

Szép tulipántom homlokomon, sugara ma büszkén a Nap,
Szívemben gyökeret vert létemből egy teremtett Mag.

Kivirult, kihajtott, éltetve engem,
Szabadon szaladhat tollam, megírva e versem.

Vagy ecsetet fogok, s színezem a vásznat,
Álmomban, ébren, mint szívemben a vágyat.

Tulipántos, Magvas életet élek,
Mesélve tovább éltető regéket.

Éledjél Te is, bontsd ki a Magot,
Mint szívednek szép közepin, hordod a Napot!

2013-10-01
14.05.

 

100 Koponya, s egy Szív

Koponyák ülnek körben a körbe,
S csontos fejük tanakodásra adják.
Őket már bejárta az Idő, uralta a test,
Simította lélek, fújt bennük a szellem.
Koponyányi Értelem, mi falain túl terjed,
S az Egyetembe kóstol megélt és elrendelt szája íze szerint.
Nagy, elmés lángolás dúl szellemmel kitöltött üregeikben.
Hallatszik, hogy a gondolattól a csont tágulva ropog.
Szemük gödrében izzik a Fény.

Koponyák….
Az Idő csontfehérre mart tudatos anyaga.
Számolom őket: 1, 2, 50, 100.
S a kör körbeér.
100, Ősökön nyugvó Hajnalhozó.
Csontjuk minden pórusa imát lehel.
Testvérek Ők!
Felém kacsintnak fényszemükkel.
Kell egy Szív.

Körükbe ülök hát.
Száz Koponya, s egy Szív.
Megénekeljük az eljövendő bajnokok,
S a Hajnal diadalát.
Micsoda egybekapaszkodott,
Egy akaratú Lángolás.
Izzik a Fény,
Jót kíván!
Teljesedjen az Ima az Ősökön át a Szív Hajnalán!

2013-09-30
14.59.

 

Sötét csillagnak embere

Mondtam, amit megmondtam….. Te balga lélek,
Nem érted a Szónak nemes lángolását!
Nevelkedtél setét csillag alatt.
Nekünk szívünk ragyog,
Mit is kezdenél vele,
Ugyan, mondd!

Mondtam, amit megmondtam…

Játszótársam nem leszel,
Csak fogad vájnád húsomba,
Vérem ontanád, átalfertőznéd.
S hitetnéd, játszol.
Játékod ártalmatlan.
De tudhatnád, ez nem nekem való!

Sötét csillagnak embere
Nem haragszom.
Hited, angyalod, otthonod Tiéd!
Velem nem oszthatod.
Tőlem szívem lángoló, s tisztító melegét kapod.

Az Új Kor Hajnala már ezer éve jelt égetett belém.
S a jövő, hogy közeleg,
Fogadalmam szent,
Ajándékot tesz elém.

Fogadalmam örök!
Hiába vetett a lélek bennem bucskát olykor, s volt bukott oldaladon.
Hibáját javítja Rend, s Törvény szerint.
Sötét csillag sugara nem ragyog szívem fölött.
S e végtelen tengeren mégis megértelek.

Mondtam, amit megmondtam!
Merítkezz, fürödj!
S értenéd a Szót,
Szívem fényes Istenét.
S honnan egykoron jöttél,
Átmosná szíved minden rejtekét.

Nem baj, mi volt,
Ha kívánod, így lesz!
Sötét csillagok tengere feletted
Fényt növeszt,
Szíved lesz rózsás ablaka!
Szelíd, s szigorú lángok felébredt otthona.

2013-09-28
10.08.